HTML

Játékmaffia

Ezen a blogon játékokat fogunk bemutatni kedves társaimmal együtt. Hol jobbakat, hol rosszabbakat, többféle platformról.

Friss topikok

Fallout 3 (PC)

maffiozo 2012.07.23. 14:57

A korábbi Fallout játékokkal nem játszottam, sőt a későbbiekkel sem. A Fallout 3 viszont érdekelt, ezért kapcsolataim révén eljutott hozzám. Hogy tetszett -e? Igen is meg nem is. Tetszett, mert remekül átadta az atomháború utáni környezetet, nem tetszett, mert helyenként túl nehéz volt. Valamint a vége is szerintem elég gyatra lett. Már csak azért is nem tetszett, mert utálom azt, hogy vagy meghalsz, vagy meghalsz, vagy nem halsz meg, de akkor hatalmas köcsög vagy. Mert itt ez van. Összeszedtem, 5 lehetőség van a játék befejezésére, ebből 4 azzal végződik, hogy meghalsz. Ugye milyen jó? Rengeteg olyan JÓ játék van, amit ilyennel szúrnak el, lásd Mafia 2. Na, de haladjunk! A történet szerint egy atomháború után X évvel az emberek elhagyták a menedékeknek nevezett óvóhelyeket. Kivéve a 101-es számút, ahol továbbra is békésen éldegélnek az emberek. Itt születünk mi is, rögtön a játék elején. Ekkor kinézetet, nevet és nemet választhatunk. A menedékben töltött idő igazából kiképzésnek fogható fel. Megtanuljuk az irányítást, lövést, stb. 19 éves korunkban édesapánk elhatározza, hogy elhagyja a menedéket. Feladatunk nagyrészt az lesz a játék során, hogy őt megtaláljuk. Ennyi elég is lesz, jöjjenek a szempontok!

Irányítás: Sima FPS irányítást kapunk, leszámítva a V.A.T.S. rendszert. Ez egy egyedi célzás rendszer, ami abból áll, hogy akciópontokért cserébe ráközelíthetünk egy-egy ellenségre, és megadhatunk rajta végtagokat célpontnak. Az E gomb lenyomása után karakterünk legjobb tudása szerint arra a végtagra fog célozni, nagyobb sikerrel, mint sima célzással.

Grafika: A játék nagyjából szép. Nem nyújt semmi extrát, azonban hozza a szintet.

Hang:A hangok is rendben vannak. A karakterünk hangját nem fogjuk hallani, csak a fájdalmas felszisszenések esetében. A többi karakternek viszont jók a hangjaik

Játékélmény: A játékélmény eléggé vegyes. Picit lerontja az, hogy folyamatosan mászkálni kell, valamint a befejezés is ront rajta.

Osztályzás:


Irányítás:5

Grafika:4

Hang:4

Játékélmény:3.5

Ez kerekítve egy négyes átlagot ad. A Fallout 3 nem egy rossz játék, egy próbát megér.

Címkék: kritika fallout3

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekmaffia.blog.hu/api/trackback/id/tr294673088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása